2016. október 28-án pénteken tartottuk hagyományos Halloween partynkat.
A gyerekek már reggel magukkal hozták az iskolába a jelmezeiket, melyeket ebéd után öltöttek magukra. Előzetes feladatként osztályonként készítettek egy halloween-i jelképet, majd ezeket a kész remekműveket megcsodálhattuk az előtérben berendezett kiállításon. A szülőket is szeretettel hívtuk és vártuk rendezvényünkre. Jöttek is szép számban és külön öröm volt számunkra, hogy többen jelmezbe is beöltöztek. A program részeként több versenyt is hirdettünk, többek között felnőtt jelmezversenyt, tökfaragó versenyt és alkalomhoz illő finomságok készítését is, melyet szintén zsűriztünk. Az estébe nyúló családi party zárásaként közösen gyújtottuk meg a mécseseket a szépen kifaragott tökökben.
Első tanítási nap: 2024. szeptember 2. kedd 8.30 óra
Szülő értekezlet: Óvoda: 2024. augusztus 26-án (hétfőn) 15:30 szülői értekezlet és ismerkedő délután az Óvoda utcában, melyre szeretettel várjuk a szülőket a gyermekükkel együtt.
1. évfolyam: 2024. augusztus 29-én (csütörtök) 16.30 Óvoda utcainagyterem
Tanévnyitó: 2024. augusztus 30-án (pénteken) 17.00 órakor Summer-Ending Nyárbúcsúztató Tanévnyitót tartunk a Koppány utcai épület udvarán. Színes programokkal várjuk a családokat, melyen hagyományaink szerint a leendő kis elsősöket végzős diákjaink kísérik a megnyitóra.
A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola a TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0165 pályázaton 9.400.000 Ft-ot támogatási összeget nyert az "Egészségtudatos diákokért- a székesfehérvári Comeniusban" program megvalósítására.
Erasmus+
A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola az Erasmus+, Rövid futamidejű mobilitási projektek a köznevelési szektorban (KA122-SCH) pályázatán 1735 Euro támogatási összeget nyert az Az óvodai körhinta – Óvodáskorú gyermekek angol nyelvű oktatása projektmegvalósítására.