Comenius

Mihály napi forgatag 2017

Mihály napi forgatag 2017

Szeptember 29-én én tartottuk hagyományos Mihály napi családi programunkat.



A gyerekek a nap folyamán kedvükre csemegézhettek különféle magvakból, gyümölcsökből. Megkóstolhatták a saját maguk által présel szőlő levét. Nagy örömükre ezen a napon a Magyar Népmese napjáról is megemlékeztünk. Szigeti Anna tanárnőt kértük meg, hogy egy nagyon kedves és vicces mesét adjon elő a gyerekeknek. A délelőtti tanítást követően a 4. évfolyam színvonalas előadása és táncbemutatója nyitotta meg programunkat. Ezek után a gyerekek különböző  ügyességi versenyeken vettek részt, ahol fabatkákat szerezhettek. Később ezekből a vásártéren szebbnél szebb, a gyermekek és szülők, nagyszülők által készített portékákat, ajándéktárgyakat vásárolhatták meg.  Az idei program egyik szenzációja a mézeskalács bemutató volt, melyre az osztályok neveztek.
Ezúton köszönjük szépen a szülőknek a közös, kreatív munkában való részvételt. A rendkívül szoros versenyben végül az alábbi sorrend alakult ki: az I. helyezést az 2.A osztály,  a II. helyezést a 4.B osztály, míg a III. helyezést a 3.A osztály érdemelte ki.

Idén újra üdvözölhettük Szabó Krisztián sakk nagymestert, aki a gyerekekkel és bátor apukákkal,nagypapákkal sakkszimultánt játszott.

Idén sem maradhatott el a kihagyhatatlan finom sajtos perec,melyet a gyerekek nagy örömmel és étvággyal fogyasztottak uzsonnára. A vendégeket zsíroskenyérrel és teával vártuk.

Hálásan köszönjük szülőknek, tanároknak, diákoknak egyaránt, hogy hozzájárultak a program sikerességéhez. Reméljük, hogy még sok ilyen örömteli eseményen tudunk közösen részt venni.

További képek a Galériában!

ÉTKEZÉS

MENÜ

2023. szeptember 4-30.

Rendelés módja: péntekenként az osztáytanítóval ebédidőben vagy 13:00-16:00 között az Óvoda utcai portán, vagy online péntek 16:00 óráig.
A menza befizetése a kiküldött számla alapján történik.

Hiányzás, betegség esetén a szülő 8:30-ig tudja lemondani az Óvoda utcai portán (22/312-166 telefonszámon) a napi vagy a távolléttel érintett időszakra szóló étkezést, étkezéseket.

Eseménynaptár

< 2024 Március >

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       

Pályázat

A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola a TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0165 pályázaton 9.400.000 Ft-ot támogatási összeget nyert az "Egészségtudatos diákokért- a székesfehérvári Comeniusban" program megvalósítására.

Fel